MAGYAR SZENTEK: SZENT ISTVÁN ÉS SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY

Történelmi távlat

Őseink Ázsia pusztáiról, hosszú vándorúton érkeztek Árpád fejedelem vezetése alatt a Kárpát-medencébe 895-ben. Meghódították Pannónia síkságait, és sikerült is megtartaniuk e gazdag földet. Kalandozásaikkal hosszú évtizedekig rettegésben tartották a Nyugat keresztény királyságait és a Bizánci Birodalmat. A lassan ébredező Nyugat és a bizánciak aztán a 10. század derekán végül megállították a magyar támadásokat. A magyarság két súlyos, vesztes csata után válaszút elé került: beilleszkedik az európai népek keresztény közösségébe és értékrendjébe, vagy meghódítják, és beleolvasztják.

 

Szent István király – megújítani az életet

A beilleszkedés csak akkor lehet sikeres, ha valakit úgy fogad be egy közösség, hogy elismeri egyéni tulajdonságainak értékességét. Ez fordítva is érvényes. Az újonnan érkezettnek el kell fogadnia a közösség szabályait, és a közösségi élethez kell igazodnia. A népekre is igaz ez: a magyarságnak úgy kellett megtanulnia az evangélium szerint élni, hogy továbbra is megőrizhesse saját értékes tulajdonságait. Szent Istvánra várt az a nehéz feladat, hogy ezt megvalósítsa.

Szent István 969-ben született Géza fejedelem és Sarolt fejedelemasszony fiaként. Keresztsége előtt a Vajk nevet viselte. Édesapja, Géza, Árpád fejedelem leszármazottja és utóda volt. Géza felismerte azt, hogy a magyarságnak be kell illeszkednie Európába. 972-ben I. Ottó német-római császártól keresztény papokat kért, hogy a magyar népet megtérítsék. Ő maga is megkeresztelkedett egész háza népével. Fia, Vajk a keresztségben az István nevet kapta. Géza 997-ben bekövetkezett halála után Istvánra szállt a fejedelmi méltóság.

István király, édesapjával ellentétben, aki a keresztség után is megtartotta pogány hitét, mély hitű keresztény volt. Szerette volna elfogadtatni a magyarsággal a keresztény hitet, életmódot. A még nagyrészt pogány magyarság erősen tiltakozott ez ellen. Koppány vezér a régi vallás visszaállítását és a trónt követelte tőle. Legyőzése után István a pápától kért koronát. István király a pápától az „apostoli király” címet is megkapta: ő volt a magyarok megtérítője, apostola. Ez azt jelentette, hogy a magyar egyházat szabadon, a magyarság sajátosságainak megfelelően alapíthatta meg. A pápától kapott koronával koronáztatta meg magát Esztergomban 1001. január elsején. E koronázás jel volt: egy új kezdet jele, a magyar nép újjászületésének jelképe.

Az új jövőnek szilárd alapokra volt szüksége. István király megszervezte a magyar államot és egyházat. Tíz püspökséget alapított, közöttük a mai Gyulafehérvári Főegyházmegyét 1009-ben. Első székesegyházunkat is ő építtette Gyulafehérvárott. Az ő alapítása a mai Temesvári Egyházmegye is, amely akkoriban Csanádi Egyházmegye néven jött létre. Első püspöke, Szent Gellért, Szent Imre hercegnek, István fiának nevelője volt. István bőkezűen támogatta az egyházat, és törvénykönyveiben az új, keresztény életmód szabályait fogalmazta meg. Templomok építéséről, a vasárnapi szentmisén való részvételről, a vasárnapi munkaszünetről, a böjtről és az imádságos életről is rendelkezett. Ő látta el a templomokat kegytárgyakkal a királyi kincstárból. Franciaországból hozatott misekönyvet, hogy az új istentisztelet, a szentmise ünneplése elkezdődhessék Magyarországon. Jó vezetőként gondoskodott a társadalom kiszolgáltatottjairól is. Külön törvénycikkelyekben védte a legvédtelenebbeket: az árvákat és özvegyeket. Fiához, Szent Imre herceghez intézett Intelmeiben a keresztény király uralkodásának szabályait fogalmaztatta meg udvari papjai egyikével. Az egyik intelem különösen szép. A Magyarországra költöző idegeneket István vendégeknek tartotta, és nagy szeretettel fogadta őket, mert „az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő”.

Remélj az Úrban, légy férfias, bátor legyen szíved, és bízzál az Úrban! Zsolt 27, 14

Szent István király szobra Kézdiszentléleken

999

Római katolikus vallás

Évközi idő