III.  Az egyház szépsége

A NÉPVÁNDORLÁS PÁPÁI: NAGY SZENT LEÓ ÉS NAGY SZENT GERGELY

Történelmi távlat: Róma végnapjai

A kereszténység felszabadulását követő kétszáz év az akkori emberek életében sorsdöntő fordulatot hozott. A hatalmas Római Birodalom, amely több száz évig összefogta a Földközi-tenger medencéjében élő népeket, rövid idő alatt összeomlott. Végnapjait a birodalomba betörő vándornépek okozták. A népvándorlást a keletről érkező hunok váltották ki. A hunok az útjukban álló germán népeket dominószerűen továbbköltözésre késztették, mert elfoglalták területeiket. Ám a gazdag és jólétet biztosító hatalmas ország már régóta vonzotta a határain kívül élő szegényebb népek fiait. A germánokat követték később a szlávok, őket pedig más, Ázsia sztyeppéiről érkező lovas népek, közöttük a magyarok. A világ teljesen átalakult, az emberek élete megváltozott. A kereszténység számára a történelmi kérdés ebben a korszakban így tevődött fel: Mit kezdjen a vándornépekkel? Az egyház a nyitottság, a vándornépek evangéliumnak való megnyerése mellett döntött. Ennek a döntésnek köszönhetjük a mai keresztény Európát. Az egyház megtérítette a barbárokat, és életüket az evangélium szellemében szelídítette-újította meg.

 

Nagy Szent Leó – bátornak lenni az élethez

A népvándorlás ínséges évszázadokat hozott. Az embereknek menekülniük kellett otthonaikból a pusztítás elől. Általánosak voltak a járványok, az éhínség, a rombolás, fosztogatás és pusztítás. Az érkező barbár népek többistenhívők vagy ariánusok voltak.

Az új időkhöz új vezetőkre volt szükség. Világosan látó emberekre, akik felismerik, mit kell tenni. Bátor emberekre, akik képesek megvédeni a rájuk bízottakat. Érzékeny és együttérző vezetőkre, akik befogadják az üldözötteket. Nyitott szívű elöljárókra, akik az újonnan jött népekben a lehetőséget látják: el kell vezetni őket a jó Isten világosságára. Ilyen elöljáró volt a kor egyik legnagyobb pápája, Szent Leó pápa (440–461), aki az utókortól a nagy jelzőt érdemelte ki.

Amikor pápává választották, császár és hadsereg nélküli Rómát örökölt. A városban több százezer ember élt, akik ki voltak téve a népvándorlás viszontagságainak. 452-ben hírül hozták Leó pápának, hogy Attila, a hunok rettegett királya Észak-Itáliát fosztogatja. Sok város áldozatául esett már a hadjáratnak, és a király a hírek szerint Róma felé vette útját. Egyik életrajzírója szerint a pápa nem esett kétségbe a hír hallatán. Fölemelt egy asztalán heverő gyönyörű arany pecsétgyűrűt, amelyet egy hun mester készített. Így szólt: akik ilyen műalkotást tudnak készíteni, azok Krisztus örömhírét is be tudják fogadni. Maga mellé vette legfontosabb embereit, és a hunok elébe ment. Mantova városa mellett találkozott Attilával. Mi történt közöttük, a mai napig sem tudjuk. Ám tény, hogy a hun király visszafordult, és nem fosztotta ki Rómát. Ebben nagy szerepe lehetett a pápa bátor fellépésének és kisugárzásának. Egyéniségének ereje visszatartotta a hun királyt az akkori világ legnagyobb hódításától, amelyre minden király vágyott. A legendák szerint Attila ekkor nevezte magát „Isten ostorának”, és egy látomás hatására fordult vissza.

Két évvel később Leó pápa a vandálok királyával, Geyserich-kel nézett ugyanígy szembe. Azt már nem tudta elérni, hogy ne fossza ki Rómát. Csak abban tudtak megegyezni, hogy a vandálok nem fognak gyilkolni.

Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől kellene félnem? Zsolt 27, 1

 Francesco Solimena: Nagy Szent Leó visszafordítja Attilát

999

Római katolikus vallás

Évközi idő