ISTEN ÖNFELTÁRÁSA:

A KINYILATKOZTATÁS

Az év első napját Isten anyjának, a boldogságos Szűz Máriának szenteli liturgiájában az egyház. Máriát a keleti egyházban Theotokosznak, Istenszülőnek nevezik. Az Isten Fiát szülte a világra, azt, aki a mindenség kezdetei előtt létezett, és akinek szeretetéből lett minden. Ő hordozta méhében Isten zsidó népnek és világnak tett ígéreteinek beteljesedését: Jézust. Az ő élettörténetében egy több évszázados folyamat éri el csúcspontját. E hosszú folyamat Isten és az ember közös története, amely során Isten jóságosan belépett a történelembe, szólt az emberhez, feltárta önmagát, titkait és üdvözítő jóságát az embernek.

 

Az egyetemes kinyilatkoztatás – párbeszéd Isten és ember között

A keresztény hit legfontosabb tulajdonságainak egyike az, hogy Istenről nem emberi történetek, mítoszok formájában beszélünk, hanem azt hisszük, amit maga Isten mondott el magáról, belépve az emberi történelembe. Isten önfeltárása valamikor Kr. e. 1800. körül kezdődött Ábrahámmal, a zsidóság ősatyjával, és Kr. u. 100. körül zárult le, Szent János apostol halálával. Isten annyira része lett az ember és az emberiség történetének, hogy történelmi adatokkal, évszámokkal is behatárolhatjuk azt az időszakot, amelyben szólt az emberhez.

Isten kiválasztotta Ábrahámot, akinek utódai lettek az ő választott népe, a zsidó nép. Az Úr szövetséget kötött velük. Ők voltak Isten kinyilatkoztatásának hordozói és közvetítői abban a történetben, amely Jézusban érte el csúcspontját. Isten e szent nép köréből választott magának személyiségeket, akikhez különböző módokon szólt. Minden ilyen kiválasztás mögött a Szentlélek állt: ő töltötte el a kiválasztottakat, és értette meg velük, hogyan van jelen Isten a történelemben, mit akar közölni az emberrel. A Szentlélek működését ezen emberek lelkében sugalmazásnak nevezzük.

A kiválasztottak közül egyesek egyszerű pásztoremberek voltak, mint Ábrahám, akik a Szentlélekkel a szívükben megértették, hogy élettörténetük egyben isteni küldetés is. Isten különleges feladattal ruházza fel őket, hogy egy olyan nép ősei legyenek, amely az egész emberiség számára Isten megváltó szeretetét hozza el a történelem egy adott pontján. Általuk nyer áldást a föld minden népe. Történetüket utódaik évszázadokon keresztül az esti pásztortűz mellett adták tovább. Mások írnokok vagy történetírók voltak, akiket a Szentlélek arra indított, hogy írásba foglalják a választott nép történetét, Isten csodálatos szabadító tetteit. Nem egyszerű történetírás ez: azt ragadták meg, hogyan szereti és viseli gondját az Úr népének, hogyan alakul a kapcsolat Isten és Izrael között. Megint mások költők voltak, akik Isten dicséretét zengték a zsoltárokban. Amikor arra volt szükség, Isten Lelke prófétákat indított arra, hogy üzenetét igehirdetés és jelképes cselekedetek formájában közvetítsék. A próféták Isten egész emberiségre kiterjedő szerető megváltását és irgalmát is jövendölték, amely a Messiás személyében fog alakot ölteni. Papok is voltak közöttük, akik leírták Isten törvényét. Végül pedig elmélkedő bölcsek, akik a természetet szemlélve Isten bölcsességét fedezték fel benne. Írásaikat összegyűjtötték, rendszerezték, szerkesztették, így született meg az ószövetségi Szentírás, a Megváltó, Jézus Krisztus személye felé mutat.

Íme, te a szív igazságát szereted, bölcsességedet titokban kinyilatkoztattad nekem.

Zsolt 51, 8

Az Istenszülő Szűz máriacsiklovai kegyképe (temesvári egyházmegye)

999

Római katolikus vallás

Karácsonyi idő