BOSCO SZENT JÁNOS, AZ IFJÚSÁG SZENTJE

Az 1815-ben született Don Boscóban olyan embert ismerünk meg, akinek a szíve a szegénységgel, lázadásokkal, pusztító járványokkal teli történelmi időben is egészen nyitva volt a jó Isten szeretete számára. Ebből az élő kapcsolatból fény áradt sok-sok fiatalra, és életük gyökeresen megváltozott. Azóta is sokak élete változik annak a szeretetláncnak a nyomán, amit a Don Bosco által alapított szalézi rend tagjai fonnak a világ köré.

 

„Én leszek a tanítómestered”

Bosco János kétéves korában elveszítette édesapját, így édesanyja nevelte fel őt, két fiútestvérével együtt. Szegénységben éltek egy vidéki tanyán, ahol nélkülözhetetlen volt a férfikéz. Nagyobbik bátyja korán átvette a kis gazdaság vezetését, ezért ő nem tudott tanulni. János lelkében viszont már kisgyermekkorától égett a vágy a világ csodáinak megismerése iránt. A papságra is már egészen korán érzett hívást. Hivatása ápolásában a helyi plébános segítette őt, tanulmányai során is tőle kapott támogatást. Bátyja részéről nem tapasztalt megértést, és szenvedett ettől, de édesanyja határokat nem ismerő hite, alázattal végzett munkája, gyengédsége, támogató szeretete biztos útravaló volt számára. Testvérével támadt nézeteltérése miatt korán kénytelen volt elhagyni a szülői házat, így tanulási költségeinek fedezése érdekében több mesterséget is kitanult: volt szabó, asztalos, cipész, kovács, lakatos, pincér, házitanító, megtanult kottát olvasni, és több hangszeren játszott. Mindezeknek nevelői munkája során nagy hasznát vette.

Később elmesélte, hogy kilencéves korában álmot látott, ami küldetésének felfedezésében segítette őt. Egy fényességben ragyogó asszonytól ezt hallotta:  „Legyél alázatos, erős és állhatatos, és amit látsz, hogy ezekkel a bárányokká változó farkasokkal történik, te is azt fogod tenni a gyermekeimmel. Én leszek a tanítómestered. A maga idejében mindent meg fogsz érteni.”

 

„A pap nem megy egyedül az égbe”

A papnak tanuló János szentelése előtt egy lelkigyakorlat során ezt jegyezte fel naplójába: „A pap sohasem megy egymagában az égbe. (...) Ha jót cselekszik, mindazokkal a lelkekkel megy az égbe, akiket a jó példaadásával megmentett.” Ekkor kilenc, életre szóló elhatározást tett, melyek közül a következő hármat különösen is elmélyítette: „időmet a legszigorúbban kihasználom”; „szenvedek, dolgozom, megalázkodom mindenben és mindig, amikor a lelkek megmentéséről van szó”; „Szalézi Szent Ferenc szeretete és nyájassága legyen a vezérlőm minden dolgomban”.

Bosco Jánost 26 éves korában szentelték pappá Torinóban. Lelkivezetője és gyóntatója, Cafasso Szent József felnyitotta a szemét az utcán csavargó fiúkra. Miközben még továbbtanult, rabok, betegek, szegények lelkipásztori gondozásában vett részt. Megdöbbenve látta, milyen sok a börtönben lévő és az otthon és család nélkül élő fiú a városban. Lassan megpróbált a legelzüllöttebbekkel is kapcsolatba lépni: „Ahogyan tudatára ébresztettem őket emberi méltóságuknak – írta –, örömet éreztek szívükben, elhatározták, hogy megjavulnak.”

 

Életre szóló döntés

1841. december 8-án egy munkanélküli kőművesinassal kezdte meg az ifjúsági lelkipásztorkodást, akit a sekrestyés éppen kizavart a templomból. Vele kezdődött az ,,oratórium” története is. A fiú ugyanis egyre több társát vitte el a templomba, akik mise után hallgatták Don Bosco tanítását, s utána is vele maradtak, együtt játszottak és étkeztek. Előbb „vándor oratóriumuk” volt, mert a fiúk zajongása miatt a bérelt helyekről mindig költözniük kellett. 1847-ben tudta megalapítani első oratóriumát a torinói Valdoccóban, ahol otthont, tanműhelyeket és iskolát nyitott. Munkáját a hozzá költözött édesanyja segítette. Bosco János közben tankönyveket, vallásos könyveket írt az egyszerű nép oktatására.

Az oratóriumban mindig ott volt a fiúk között, együtt játszott velük, így pozitív hatást gyakorolhatott rájuk, megelőzte, hogy rosszat tegyenek. Itt alakult ki a „megelőző módszernek” hívott híres pedagógiája. Ő példájával nevelt. Alacsony termetű, nagy testi erejű ember volt, de mindig a szeretet eszközét használta, soha nem fenyített. A belőle áradó szeretettel és derűvel nyerte meg a lelkeket. Különös tisztelettel fordult Szűz Mária felé.

Nyilvánuljon meg műved szolgáidon és dicsőséged az ő fiaikon.

Zsolt 90, 16

Don Bosco

999

Római katolikus vallás

Évközi idő