HISZEK A HOLTAK FELTÁMADÁSÁBAN

Már az ószövetségi könyvek is írnak a feltámadásról, igaz, nem sok helyen. A Dániel könyve szerzője szerint az elhunytak a föld porában alszanak, amíg fel nem támadnak onnét örök életre vagy kárhozatra (Dán 12, 2). A Makkabeusok 2. könyvében egy zsidó anyát hét fiával együtt maga elé idézett a szír király, és hitük megtagadására akarta kényszeríteni őket. A fiúk ezekkel a szavakkal vállalták a vértanúságot: „A jelen életben ugyan elveszítesz minket. A világ Királya azonban a föltámadásban örök életre kelt minket, mivel az ő törvényeiért halunk meg.” (2Makk 7, 1–42) Az ószövetségi ember lassan fejlődő hite Jézus feltámadása után teljes bizonyossággá válhatott. Ami az ószövetségben még csak jövőre vonatkozó remény volt, az Jézus feltámadásában valósággá, jelenné vált. Pál apostol ezt így fogalmazta meg: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is.” (1Kor 15, 14) A feltámadás tehát az Újszövetség központi üzenete lett.

 

Jézus az út

Jézus több alkalommal is beszélt a feltámadásról, és mindannyiszor határozott kijelentéseket tett azzal kapcsolatosan (Mt 22, 23; Lk 14, 14; Jn 5, 28). Már ezzel is felfedte, hogy ő valami olyat tud, amit senki más. Mert azt is tudta, hogy az embereknek fontos a földi élet, és nehezen tudják elfogadni azt, hogy a halálban örökre elveszítik egymást. Bár egyes pogány mítoszokban is ott volt az emberi sóvárgás az isteni megváltás, feltámadás után, de biztos válasz abból az irányból sem jött.

Barátjának, Lázárnak feltámasztásakor aztán Jézus még tovább ment. Ezt mondta: „Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog, és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha.”

 (Jn 11, 25–26) Ezt Lázár testvérével, Mártával való párbeszéde során nyilatkoztatta ki. Előbb próbálta őt megnyugtatni testvére feltámadásával kapcsolatosan, mire Márta így válaszolt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Márta a zsidó nép hitéről beszélt itt, a zsidók ugyanis a világ végére tették a feltámadást. Fájdalmában viszont ez a hit nem nyújtott igazi vigasztalást neki. Jézus látta, hogy szemlélete pontosításra szorul. A legfontosabb annak megértése, hogy a feltámadás nem csupán tantétel, hanem egy valóban feltámadt személy, Jézus Krisztus, aki úttá vált számunkra. A vele való személyes kapcsolat a mi feltámadásunk alapja. Ő azt is mondja, hogy aki vele összekapcsolódik, és közösségében marad, az mindörökre él: „aki él és hisz bennem, nem hal meg soha” (Jn 11, 26). Így arra mutat rá, hogy mindenekelőtt vele, az élő Krisztussal való igazi egységre kell törekedni, s ez elvezet bennünket a feltámadásig.

 

Jézus az élet

Amikor a feltámadással azonosította magát Jézus, azt is kifejezte, hogy benne az élet és a feltámadás ezentúl nem ígéret vagy vágyakozás, hanem valóság. Feltámadása nemcsak az ő személyes ügye, hanem mindenki felé érvényes általános győzelem a lelki és a testi halál fölött. A feltámadás tehát olyan életformát jelent, amelyben többé nem úr a rossz, a bűn, a halál. A rossz a jó Isten jóságával, szeretetével, életével van legyőzve. A feltámadás a bűnnek a halálba lehúzó valóságából az isteni örök élet felé haladó, tiszta élet. Ezzel az élettel azonosítja magát Jézus. Ez az élet a benne való hit és az ő általa tanítottak révén bennünk is elkezdődhet. Ezért mondja, hogy aki hisz benne, az él. Ezen a földön is benne él az örökkévalóságban.

 

A halottak élnek

A Jézussal való találkozásból merítő élet tehát nem ér véget a halállal. Ezért ő nem azt mondta, hogy a halottak „majd valamikor” fel fognak támadni, hanem azt, hogy akik benne hunytak el, már most vele élnek.

A mi Istenünk szabadító Isten,s az Úr, az Úr a halálból is kivezet minket.

Zsolt 68, 21

999

Római katolikus vallás

Évközi idő