A SIVATAGI ATYÁK BÖLCSESSÉGE –

REMETEMOZGALOM,

SZERZETESSÉG SZÜLETÉSE

Történelmi távlat

Az első századok keresztényeinek életét a Jézus Krisztus személyétől való mély érintettség jellemezte. Élő tapasztalatuk volt az, hogy a feltámadott Jézus él, jelen van, dicsősége betölti a mindenséget. Jelenléte már itt belső békét és szabadságot ad. Jézus visszaadta az embernek a lehetőséget, hogy újra önmaga lehessen. Hihessen abban, hogy az életet nem az emberi gyengeségek, a rossz döntések következményei, a bűn szolgasága uralja, hanem Isten képmása, az, ami bennünk isteni. Van lehetőség az újrakezdésre. Az első keresztények Jézus főparancsban megfogalmazott útján jártak. Tudták, hogy csakis emberi kapcsolatainkban, a szeretetben bontakozhat ki Isten képmása bennünk, mert Isten a szeretet. Közösségi életüket meleg emberi kapcsolatok, egymás tevékeny szeretete, a szegényekkel és a szenvedőkkel való mély együttérzés jellemezte.

A milánói rendelet után, az egyház felszabadulásával ez a helyzet sokat változott. Az első nagy egyetemes zsinatok kora volt ez, amelyre az is jellemző volt, hogy a pogányok tömegesen kezdtek megkeresztelkedni. Ám sokakat nem a keresztény tanítás vonzott, hanem az állam által keresztényeknek juttatott munkahelyek, amelyek biztos megélhetést jelentettek. Az első századok következetes Jézus követése megtorpant. A választ erre a helyzetre a szerzetesség létre­hozásával adták meg azok a keresztények, akik továbbra is Jézussal akartak járni az úton.

 

Remete Szent Antal – a szerzetesség atyja (250–356)

Az ifjú Antalnak mindene megvolt, amire csak embernek szüksége lehet. Jómódban nőtt fel Egyiptomban, szüleitől nagy vagyont örökölt. Ám Antal vagyonát inkább kötöttségnek érezte. A vele kapcsolatos gond és a hozzá való ragaszkodás elvette tőle a szabadságot, amely ahhoz kellett volna, hogy rátaláljon a lelke mélyén elrejtett igazi kincsre. Egy vasárnapi szentmisén aztán szíven ütötték Jézus gazdag ifjúhoz intézett szavai az evangéliumból: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda

a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem (Mt 19, 21).” Úgy érezte, őt, a gazdag ifjút, szólította meg Jézus. Gondoskodott tehát nővéréről, vagyonát szétosztotta a szegények között, majd kivonult a magányba. Kezdetben egy temetőben tanyázott, a faluhoz közel, majd a sivatagba költözött ki. Döntése miatt sokan gúnyolták, Antal azonban tudta, mit tesz. Emlékezni akart minden dolog mulandóságára.

Antal előtt nehéz életszakasz állt. Életrajzírója, Szent Athanáz püspök (298–373) legendás történetekben mutatja be a küzdelmet, amit önmaga megismeréséért folytatnia kellett. Az önismeret útján mindenki találkozik saját árnyoldalaival is. Ha szembenézünk velük, elfogadjuk a gyengeségeket, és megszelídítjük a bennünk rejlő erőket, a szeretet szolgálatába tudjuk állítani ezeket is. A gyengeségeink segíthetnek, hogy megértsünk másokat. A bennünk rejlő vad ösztönös erők pedig megszelídülnek, és olyan energiákká válnak, amelyekkel szolgálhatunk. Antalnak természetfeletti kísértésekkel is meg kellett küzdenie ez idő alatt.

Antal alázatos, letisztult, sugárzó egyéniségként került ki ebből a belső sivatagból. Életrajza szerint eltöltötte a Szentlélek, és beavatta őt az isteni titkokba. Az önmagát megismerő, önmagával megküzdő, mulandó dolgokat maga mögött hagyó ember letisztul, és a lelkében így készített helyet az Isten tölti be.

Bölcsességet beszél az igaznak szája, és igazságot szól nyelve.

Zsolt 37, 30

Az Osservanza-bazilika mestere: Remete Szent Antal

999

Római katolikus vallás

Évközi idő