Húsvét

A Szentírás tanúsága szerint Jézus körülbelül három évig tanított és gyó­gyított a zsidó nép körében. Sok köve­tője lett, főleg az egyszerűbb emberek köréből, akiknek nyitott volt a szíve az ő szeretetének befogadására. Ő nem előírások és törvények betartását kérte számon az embereken, hanem sze­retettel volt irántuk, és önzetlen mó­don szeretni tanította őket. A sok vallásos tanítás és előírás megtartását hirdető főpapok viszont nem értették meg őt. Nem értették, milyen országról beszél, és azt sem, hogy miként ne­vez­heti magát Isten Fiának. Ezek súlyos bűnöknek számítottak az ő sze­mükben. Ők tudták a legjobban, hogy a Biblia könyvei már régi időktől kezdve jövendölnek egy szabadítóról, de sem­miképpen sem tudták elfogadni azt, hogy ez a szabadító ilyen módon érkezik, és ilyen tanítást ad a népnek. Pompásabb, a világi hatalmat hang­súlyozó vezért vártak, így mindaz, amit Jézus tett, bosszantotta őket. Ezért fogatták el és hagyták, hogy a gonosztevőkhöz hasonlóan kereszt­ha­lált szenvedjen. Az ő története viszont nem ért véget halálával.

Mivel pénteki napon halt meg, a szombat pedig szigorú előírások megtartását kérő ünnepnap volt a zsidók számára, még halála napján el kellett őt temetni. Így elmaradt a holttest illatos olajokkal való megkenése is, ami általános szokás volt abban az időben. A tanítványai közé tartozó asszonyok vasárnap akarták pótolni ezt. János evangélista leírása szerint Mária Magdolna elindult a sírbolthoz, de odaérve azt látta, hogy az annak bejáratát elzáró nagy kő el van hengerítve. Riadtságában visszafutott a többi tanítvány tartózkodási helyére. Péternek és Jánosnak mondta el először, amit látott. „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Aztán együtt men­tek vissza a sírhoz, és mind­nyájan meggyőződtek róla, hogy a halotti leplek külön he­lyen vannak összehajtva, és Jé­zus holtteste nincs ott. A férfiak ezután értet­lenkedve, cso­dálkozva ha­za­­mentek. Má­ria Magdolna to­­vábbra is ott maradt, és sír­ni kezdett. Sírása közben há­rom személy jelent meg a hely­szí­nen. Egyikükről azt hitte, hogy a kertész, és Jézus testét kér­te tőle: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor az nevén nevezte: „Mária!” Má­ria ebből a megszólításból fel­is­merte szeretett mesterét. Ér­­dekes, hogy Jézus látása nem volt elég ahhoz, hogy Má­ria felismerje őt, szükség volt valami személyesebbre is. A fel­ismerés alapvető ta­pasz­ta­lata mindenképpen az, ami azóta is hitünk közép­pontjában áll: Jé­zus él.

Elküldte igéjét és meggyógyította őket,és kimentette őket a sírveremből.

Zsolt 107, 20

Giotto: Feltámadás

999

Római katolikus vallás