Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. Mikor meglátta Jézust, amint arra ha­ladt, azt mondta: „Íme, az Isten Báránya.” A két tanítvány hallotta szavait, és követték Jé­zust. Jézus pedig megfordult, és amikor látta, hogy követik, megkérdezte tőlük: „Mit kerestek?” Azt felelték neki: „Rabbi – ami Mestert jelent –, hol laksz?” Ő azt mondta nekik: „Gyertek és meg­látjátok.” Elmentek tehát, és meglátták, hogy hol lakik. Aznap nála maradtak. Körülbelül tíz óra volt. Jn 1, 35–39

Ez az esemény jóval korábban történt, mint a vi­­rág­vasárnapiak, és egészen más volt. Pedig mind­kettőben találkozásról volt szó, az egyikben csendes, meghitt találkozásról, a másikban pedig sokkal zajosabbról. Előbbiben Jézus két tanítványának, And­rás­nak és Jánosnak az elköteleződéséről olvas­ha­tunk. A le­írás igen szűkszavú, de mégis sokat sejtető. Ennek a két fiatal férfinak Keresztelő János mutatta meg Jézust, akit ők valamiért nyomban követtek. Sőt „mesternek” is nevezték, mert felismertek benne valami rendkívülit, ami nem hagyta nyugodni őket. Olyannyira nem, hogy a késői óra sem jelentett akadályt számukra a találkozásra. (A ma­gyarázók többsége szerint ez dél­után 4 órát jelentett, ami már későnek számított, hiszen 6 óra körül besötétedett, és a zsidóknál véget is ért a nap.) A késői időpont ellenére Jézus nem utasította vissza őket, hanem érdeklődésükre kedves invitálással válaszolt: saját szállására hívta őket. És ott valami rendkívüli dolog történhetett, hiszen egész nap – s a szent­írás­-magyarázók szerint talán még éjszaka is – nála maradtak. Ritkán történik meg ilyesmi az első ta­lálkozás alkalmával. Valami olyan mély és fontos lehetett, aminek kapcsán a szentíró még az órát is lejegyezte…

Ennek a két fiatalembernek nagyon nyitott volt a szíve. Ilyen módon tudták felismerni a jó Isten tiszta szeretetét Jézusban, és erre a nyitottságra tudott Jézus is elszakíthatatlan barátságot építeni. Az igazán mély kapcsolat nem hangoskodás, hanem meghitt együttlét során szövődik az emberek között. A jó Istennel meg különösen így van ez. Amíg a hangoskodó tömeg tagjai pár nap múlva már véleményt változtattak Jézussal kapcsolatosan, addig András és János mindvégig kitartott mellette. Mert nekik volt „csendjük” a leglényegesebb felismerésére. Teremtsünk mi is csendet magunkban, és „maradjunk” Jézusnál minél tovább a nagyhéten és azután is! Ezzel a leg­szebb barátságot alapozzuk meg életünkben.