Bizonyára kapaszkodtál már föl magaslatra, kiránduló hátizsákkal a hátadon. Érezted, ahogyan minden lépés egyre nehezebb, s a vállaidat nyomó teher is mintha percről percre egy kicsit növekedne. Lélegzeted felgyorsult, s egyre többször jutott eszedbe, talán jobb lenne leülni és itt maradni. Aztán fölértél, és kitárult a világ, hegyekkel, erdőkkel, pici játék házakból álló falvakkal, fölöttük a kéken ragyogó ég végtelenségével.
Úton lenni jó, ám nem könnyű. Nem mindig egyenes, nem mindig sima. Nagyböjtben járunk, és az egyház különleges imádságra hív minket, egy különleges útra: a keresztútra. A templom falain, kis keresztekkel a keret tetején ott függ a Krisztus Golgotára vezető útjának eseményeit ábrázoló tizennégy kép. Ezek a stációk vagy állomások a szenvedéstörténet (passió) Szentírásból vett eseményeit ábrázolják. Ha péntekenként délután betérsz a templomba, közösségeddel körüljárhatod azokat, és imádkozhatsz előttük. Minden imádság, amelyet a keresztutat végző pap mond, emlékezés Jézus szenvedésére, és elmélkedés saját életünkről. Az életről, amely nem mindig a szépről és a jóról szól. Az életről, amelyet sokszor mi teszünk a magunk és mások számára szenvedéssel teli úttá cselekedeteinkkel, önzésünkkel, dicsekvésünkkel, rosszakaratunkkal. Ha végignézzük a keresztút stációit, láthatjuk, hogy mindegyik középpontjában az ártatlan Jézus áll. Elítélik, cipeli a keresztet, többször elesik alatta, találkozik édesanyjával, a jeruzsálemi asszonyokkal, akik sírnak vagy éppen enyhíteni akarják fájdalmát. Az út végén meghal értünk a kereszten. Mindezt a szenvedést emberek okozták: igazságtalan, elvakult, bosszúálló emberek, akik nem akarnak szembenézni magukkal, ha valaki tükröt tart eléjük, mert abban gonosznak látják magukat. Minekünk más úton kell haladni.
Jézust az emberek gonoszsága vitte a Golgotára, és ő szó nélkül tűrte mindezt. Elviselte ugyanazokat a szenvedéseket, amelyeket te is érzel, ha igazságtalanok, gonoszak veled szemben az emberek. Olyan lett, mint amilyen te vagy, mert szeret téged.
Érdemes mindezen elgondolkodni, és talán még valami egyében is. Nagyböjtben, amikor jó cselekedetekkel és lemondással erősítjük lelkünket, sokszor érezzük vállunkon a lelki „hátizsák” súlyát. Jónak lenni néha nehéz. Áldozatot követel, le kell mondanunk haragunkról, bosszúnkról, mindenről, amiről úgy gondoljuk, hogy igazságot teremtene a nekünk ártókkal szemben. Ám ez az áldozat megváltoztatja a világot, jobbá, tisztábbá teszi. Jézus áldozatának is ez volt az értelme: megtisztítani a világot a gonosztól. Van olyan templom is, ahol van egy tizenötödik állomás is: a feltámadás. Ha fölérsz a hegy tetejére, akkor látod, hogy megérte az áldozatot meghozni. A sok esetben nehezen megtett, megszenvedett jó a feltámadáshoz, a Mennyei Atya dicsőségébe vezet téged.
Tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, aki által a világ meg van feszítve számomra, és én a világnak.
Gal 6, 14
Giotto: Keresztút
999
Római katolikus vallás