Bizonyára kapaszkodtál már föl magaslatra, kiránduló hátizsákkal a hátadon. Érezted, aho­gyan minden lépés egyre nehezebb, s a vállaidat nyomó teher is mintha percről percre egy kicsit növekedne. Lélegzeted felgyorsult, s egyre többször jutott eszedbe, talán jobb lenne leülni és itt maradni. Aztán fölértél, és kitárult a világ, hegyekkel, erdőkkel, pici játék házakból álló falvakkal, fö­löttük a kéken ragyogó ég végtelenségével.

Úton lenni jó, ám nem könnyű. Nem mindig egyenes, nem mindig sima. Nagyböjtben járunk, és az egyház különleges imádságra hív minket, egy különleges útra: a keresztútra. A templom falain, kis keresztekkel a keret tetején ott függ a Krisztus Golgotára vezető útjának eseményeit ábrázoló tizennégy kép. Ezek a stációk vagy állomások a szenvedéstörténet (passió) Szentírásból vett eseményeit ábrázolják. Ha péntekenként délután betérsz a templomba, közösségeddel körüljárhatod azokat, és imádkozhatsz előttük. Minden imádság, amelyet a keresztutat végző pap mond, emlékezés Jézus szenvedésére, és elmélkedés saját életünkről. Az életről, amely nem mindig a szépről és a jóról szól. Az életről, amelyet sokszor mi teszünk a magunk és mások számára szenvedéssel teli úttá cselekedeteinkkel, önzésünkkel, dicsekvésünkkel, rosszakaratunkkal. Ha végignézzük a keresztút stációit, láthatjuk, hogy mindegyik középpontjában az ártatlan Jézus áll. Elítélik, cipeli a keresztet, többször elesik alatta, találkozik édesanyjával, a jeruzsálemi asszo­nyokkal, akik sírnak vagy éppen enyhíteni akarják fájdalmát. Az út végén meghal értünk a ke­resz­ten. Mindezt a szenvedést emberek okozták: igazságtalan, elvakult, bosszúálló emberek, akik nem akarnak szembenézni magukkal, ha valaki tükröt tart eléjük, mert abban gonosznak látják magukat. Minekünk más úton kell haladni.

Jézust az emberek gonoszsága vitte a Golgotára, és ő szó nélkül tűrte mindezt. Elviselte ugyan­azokat a szenvedéseket, amelyeket te is érzel, ha igazságtalanok, gonoszak veled szemben az em­berek. Olyan lett, mint amilyen te vagy, mert szeret téged.

Érdemes mindezen elgondolkodni, és talán még valami egyében is. Nagyböjtben, amikor jó cse­lekedetekkel és lemondással erősítjük lelkünket, sokszor érezzük vállunkon a lelki „hátizsák” súlyát. Jónak lenni néha nehéz. Áldozatot követel, le kell mondanunk haragunkról, bosszúnkról, mindenről, amiről úgy gondoljuk, hogy igazságot teremtene a nekünk ártókkal szemben. Ám ez az áldozat megváltoztatja a világot, jobbá, tisztábbá teszi. Jézus áldozatának is ez volt az értelme: megtisztítani a világot a gonosztól. Van olyan templom is, ahol van egy tizenötödik állomás is: a feltámadás. Ha fölérsz a hegy tetejére, akkor látod, hogy megérte az áldozatot meghozni. A sok esetben nehezen megtett, megszenvedett jó a feltámadáshoz, a Mennyei Atya dicsőségébe vezet téged.

Giotto: Keresztút